Történelmi áttekintő


A reformkor többek között a közlekedés fejlődésében is nagy szerepet játszott: útnak indultak az első gőzgéppel hajtott mozdonyok és hajók. Ezt az 1800-as évekbeli hangulatot adja vissza a Kisfaludy lapátkerekes gőzhajó megépített mása, amely Balatonfüred és Tihany között naponta többször is kifut.

A Kisfaludy története


A dunai gőzhajózás megindulása (1817) után három évtizeddel, a balatoni gőzhajózást támogató gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos hatására az Óbudai Hajógyárban megkezdődött az első balatoni gőzhajó megépítése. A Balaton költőjeként is ismert Kisfaludyról nevezték el, mely Széchenyi 55. születésnapján, 1846-ban indult el első útjára Balatonfüredről, de ekkor még nem volt teljesen kész.

A Pesti Divatlap október 3-i száma így tudósított: „Ez érdekes ünnepélyt a Balaton partján mozsárdurrogások hirdették...a vidék minden részéből összesereglett nagyszámú közönség a karzaton helyet foglalt hajóhoz tolakodott: s miután ez fölszenteltetett, a jelenvoltak áldásától kísérve ereszkedett le a magyar tenger tükrére”.

Szalontermét Széchenyi felesége, Crescence ízlésének megfelelően alakították ki: fehér és arany belső burkolatait mahagóni oszlopok és tükrök díszítették.

A Kisfaludy gőzhajó Balatonfüred előtt

Újjáépítés


2012-ben megszületett az ötlet, miszerint újra kell építeni a Kisfaludyt. Az eredeti tervek jelentős része megsemmisült a II. világháború alatt, így néhány merőben eltérő rajz és egy fénykép segítette az építőket. A korhű hatás érdekében a lapátkerék meghajtás elengedhetetlen feltétel volt a tervezés során, ma azonban ezeket nem gőzgépek, hanem háromfázisú aszinkron villanymotorok hajtják.

2013-ban Szegeden megkezdődött a hajó újjáépítése, majd 2014-ben Siófokra szállították a gőzhajó elkészült darabjait. A részegységek összeszerelése, bizonyos gépészeti munkák és az immáron kész hajótest festése a balatonkiliti sólyapályán történt.

2014. július 27-én végül vízre bocsátották a már úszóképes, de még nem kész hajót és Alsóörsön folytatták a gépészeti, villanyszerelési és belsőépítészeti munkákat.

Az újjászületett Kisfaludy első alkalommal 2015. július 6-án délután öt órakor futott ki utasokkal a fedélzetén a balatonfüredi kikötőből.

 A hajó felavatása pezsgővel

Érdekességek az 1846-os Kisfaludy Gőzösről


  • A Kisfaludy gőzgépe az angliai Greenwich városában található Penn gyárból származik
  • Az eredeti hajón ebédlőterem és könyvtár is helyet kapott
  • 200 tonna teherbírású uszályt volt képes vontatni
  • Balatonfüredre darabokban érkezett a hajó, amit ott épített össze az építőmester, Precious, valamint óbudai, trieszti és komáromi hajóépítők közreműködésével
  • A gőzgép és berendezései miután a tengeren át Triesztbe érkeztek, német lovak segítségével jutottak el Füredre